Pályázati lehetőség civil szervezetek számára

Pályázati lehetőség civil szervezetek számára

Almásfüzitő Község Önkormányzatának az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról, a civil szervezetek támogatásának rendjéről szóló  4/2016.  IV.13.)  Önkormányzati rendelet szerinti pályázatok benyújtására az innen letölthető formanyomtatvány útján van lehetőség. A rendelet teljes szövege itt érhető el. A pályázatok benyújtásának határideje: 2024.03.05.12.00 óra, mely határidő jogvesztő

Új felhívások a Nemzeti Együttműködési Alap keretében

Új felhívások a Nemzeti Együttműködési Alap keretében

Értesítjük a civil szervezeteket, hogy 2023. október 2-án megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Nemzeti Együttműködési Alap 2024. évi pályázati kiírásai. A „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2024.” című, NEAO-KP-1-2024 jelű és a „Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2024.” című, NEAG-KP-1-2024 jelű pályázatainak célja a civil szervezetek alapcél szerinti közösségteremtő, a közösség érdekében végzett tevékenységéhez kapcsolódó költségeinek biztosítása, a civil társadalom erősítése, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése a működési költségeihez való hozzájárulás, illetve szakmai programjai megvalósításának támogatása révén. A pályázatok beadási időszakai: A „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2024.” című kiírások tekintetében: 2023. október 2. 14.00 – 2023. november 2. 14.00 között. A „Helyi […]

Bursa Hungarica 2024

Bursa Hungarica 2024

Megjelentek a Bursa Hungarica Ösztöndíjprogram 2024. évi nyílt pályázati felhívásai Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő nyílt pályázat keretében meghirdeti a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat felhívásait felsőoktatási hallgatók és felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára, melyhez Almásfüzitő Község Önkormányzat is csatlakozott. A felhívások kódjai: Bursa-2024-A és Bursa-2024-B A felhívások az alábbi linken érhetők el.  LINKEK: Bursa-2024-A felhívás pályázók részére Bursa-2024-B felhívás pályázók részére

Pályázati lehetőség civil szervezetek számára

Pályázati lehetőség civil szervezetek számára

Almásfüzitő Község Önkormányzatának az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról, a civil szervezetek támogatásának rendjéről szóló  4/2016.  IV.13.)  Önkormányzati rendelet szerinti pályázatok benyújtására az innen letölthető formanyomtatvány útján van lehetőség. A rendelet teljes szövege itt érhető el. A pályázatok benyújtásának határideje: 2023.02.28.15.00 óra, mely határidő jogvesztő

Pályázat pénzügyi ügyintézői munkakör betöltésére

Pályázat pénzügyi ügyintézői munkakör betöltésére

Almásfüzitői Polgármesteri Hivatala a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet pénzügyi ügyintéző munkakör betöltésére. A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony                        Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Komárom-Esztergom vármegye, 2932 Almásfüzitő, Petőfi tér 7. Ellátandó feladatok: Az önkormányzat gazdálkodásával kapcsolatos pénzügyi-számviteli feladatok ellátása az ASP szakrendszerben; költségvetés tervezés; előirányzatok felhasználásának ellenőrzése és módosítása; éves beszámoló készítése; könyvelés; állami támogatások igénylése és elszámolása; vagyongazdálkodási feladatok végzése; tárgyi eszközök nyilvántartása; vagyonkataszter kezelése; leltározás; banki utalások; pályázatok benyújtása és elszámolása; adatszolgáltatások, statisztikák és jelentések végzése a jogszabályokban meghatározottak szerint. A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: […]

Pályázati felhívás

Pályázati felhívás

Almásfüzitő Község Önkormányzata a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL törvény 94. § (3) bekezdése alapján, figyelemmel a kulturális intézményben foglalkoztatottak munkaköreiről és foglalkoztatási követelményeiről, az intézményvezetői pályázat lefolytatásának rendjéről, valamint egyes kulturális tárgyú rendeletek módosításáról szóló 39/2020. (X. 30.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 3. § – 6. § rendelkezései alapján pályázatot hirdet a Petőfi Sándor Kulturális Szabadidőközpont és Könyvtár  (2932 Almásfüzitő, Petőfi tér 6.) intézményvezetői munkakörének betöltésére. A teljes pályázati kiírás innen letölthető.

VERSENYTÁRGYALÁSI HIRDETMÉNY

VERSENYTÁRGYALÁSI HIRDETMÉNY

Almásfüzitő Község Önkormányzata a tulajdonát képező, 2931 Almásfüzitő, Fő utca 23. fsz. 1. számú 210/4/A/5. hrsz-ú, orvosi rendelő megnevezésű ingatlant MEGHIRDETI Nyilvános egyfordulós versenytárgyalás útján történő értékesítésre Almásfüzitő Község Önkormányzatának az önkormányzat vagyonáról, a vagyonnal való gazdálkodás és rendelkezés szabályairól szóló 6/2016.(VII.15.) Önkormányzati rendelete alapján. Almásfüzitő Község Versenytárgyalási szabályzata a www.almasfuzito.hu honlapon megtalálható, mely a fent hivatkozott hatályos rendelet 2. melléklete az alábbi linken: http://almasfuzito.hu/wp-content/uploads/2015/03/6.2016.VII.15.pdf A versenytárgyalás helye és ideje: Almásfüzitői Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Iroda, minden hónap harmadik hétfőjén 10 órakor. Kikiáltási ár: 28.350.000,-Ft. Jelentkezni minden hónap harmadik hétfőjén 09.00 óráig lehet írásban vételi ajánlat benyújtásával elektronikus úton polghiv@almasfuzito.hu email címre, illetve postai úton a 2932 Almásfüzitő Petőfi tér 7. címre. […]

Bursa Hungarica 2022-2023

Bursa Hungarica 2022-2023

Almásfüzitő Község Önkormányzata a korábbi évekhez hasonlóan idén is – a 2022-2023-es tanév vonatkozásában – , csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez, a pályázat benyújtásához szükséges információk az alábbi linkeken érhetőek el. Bursa Hungarica kiíras A 2023. Bursa Hungarica kiíras B 2023.