Ne most menj a Hivatalba!

Ügyintézési rend veszélyhelyzet idején a Polgármesteri Hivatalban

A koronavírus járvány második hulláma ősszel elérte Európát és Magyarországot is.  Most a védekezés célja, hogy az egészségügyi védekezés mellett az ország működőképességét megtartsuk, és ne hagyjuk, hogy a vírus megbénítsa a mindennapokat. A védekezés több fronton zajlik, egyszerre kell gondoskodni a leginkább veszélyeztetett idősek biztonságáról, biztosítani kell a gazdaság és az iskolák zavartalan működését, mert Magyarországnak működnie kell. Ezért a védelmi szabályok betartásának most még nagyobb a jelentősége.

Most a járvány második hullámának meredeken emelkedő szakasza zajlik egész Európában és Magyarországon is, a fertőzöttek és az elhunytak száma folyamatosan emelkedik. A kormány ezért november 4-től visszaállította a rendkívüli jogrendet, újra  kihirdette a veszélyhelyzetet. Ez azért fontos, mert a rendkívüli jogrend – ahogy az első hullám idején, úgy most is – gyors cselekvést tesz lehetővé a kormány számára.  Épp emiatt a kormány az Országgyűlést arra kéri, hogy a rendkívüli jogrendet 90 nappal hosszabbítsa meg. A kormány a veszélyhelyzettel együtt újabb védelmi intézkedéseket is kihirdetett  és az állampolgárok együttműködését kéri ezek végrehajtásában.

A hivataloknak is alkalmazkodni kell az új munkarendhez. Az Almásfüzitői Polgármesteri Hivatal szeretné ebben a megváltozott helyzetben is az ügyfeleket szolgálni. A lakosság, főként az idős korosztály egészségének védelmében a személyes ügyintézés lehetőségét ezért jelenleg nem tudjuk biztosítani! Kérjük Önöket, hogy türelemmel, megértéssel fogadják az ügyfélfogadási rend változását! Ez az intézkedés nem öncélú, nem csak a hivatali munkatársak egészségének megóvását célozza. Almásfüzitőn sok szépkorú él, akik jellemzően személyesen szokták intézni ügyeiket, és könnyen megfertőződhetnek a tárgyak érintésével (pl. kilincs, toll, iratok, asztal, pult, pénz) ha a hivatalban tartózkodnak. A fiatalabb korosztály lehet, hogy tünetmentes, de hordozza a betegséget, az idősekre nézve azonban rendkívül veszélyes ez a vírus.  Javasoljuk minden kedves ügyfélnek, hogy amennyiben nem halaszthatatlan az ügye, NE MOST jöjjön a polgármesteri hivatalba! Ha mégis szeretne valamit elintézni, akkor elektronikus úton kezdeményezze az ügyeit. A www.almasfuzito.hu honlapon keresztül tájékozódhatnak, indíthatnak ügyeket az e-önkormányzat segítségével. A település honlapján megtalálhatóak a hivatali telefonszámok is, munkatársaink készséggel segítenek Önöknek.

A Kormány döntéseiről és intézkedéseiről a www.koronavirus.gov.hu honlapon olvashatják a legfrissebb híreket.

Előzzük meg a betegséget, a járvány elterjedését, hiszen Almásfüzitőn többségben van az idősebb korosztály. Vigyázzunk magunkra! Vigyázzunk egymásra!

Dr Szeidl Bernadett

jegyző