Az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében a szlovákiai Izsa község és a magyarországi Almásfüzitő közösen 1.749.200,96 euró támogatást nyert HUSK Limes Romanus knocking on UNESCO´s door című, SKHU/1601/1.1/229 számú pályázatával. A projektnek köszönhetően mindkét településen bővítik a római kori emlékeket bemutató létesítményeket. Izsa több, mint 1 millió eurót használhat fel az elnyert összegből, Almásfüzitő pedig 700 ezer euró feletti támogatást kapott. Magyarország és Szlovákia a pályázat költségvetéséhez 10-10 százalékkal, az önkormányzatok pedig 5-5 százalékkal járulnak hozzá.

 

A pályázati felhívás specifikus célja a határtérség vonzerejének fokozása volt.

A határmenti régióba érkező látogatók számának növeléséhez szükség van a kínálat kiszélesítésére, és az Azaum Római Tábor piacképesebbé tételére, a meglévő kínálati elemek bővítésére. A projekt célja a már meglévő, interaktív, érdekes intézmény kiegészítése, demonstációs eszközökkel, épületekkel, látványkonyhával, játszótérrel, labirintussal. Azaum fejlesztésével olyan turisztikai vonzerőt kívánunk létrehozni, amely a római kori egyediséget hordozza magában, ezzel idevonjuk a látogatók szélesebb körét. A kulturális és kreatív turizmust tovább fejlesztjük, és kiegészítjük gasztroturizmussal is.
A projekt megvalósítása a partnerek szoros együttműködésén alapul. A Közös megvalósítást indokolja, hogy a fejlesztés révén a Duna menti térség turisztikai kínálata jobban összehangolódik, növekszik a nemzetközi versenyképessége, és a határmenti  kapcsolatok fejlesztésére is lehetőség nyílik.
A projekt eredményeként mind a magyar, mind a szlovák partner egy ismeretterjesztésre, szórakoztatásra, aktív pihenésre alkalmas turisztikai helyszínt hoz létre, amely illeszkedik a határmenti régió történelmi, kulturális és természeti adottságaihoz, a térség arculatához.
A két település célul tűzte ki, hogy együttműködnek, segítik egymást. A feladat a költséghatékony, fenntartható megoldások kidolgozása.

 

A fejlesztés eredményeként az alábbi előnyökre tesznek szert a partnerek:

  • Közös határmenti turizmusfejlesztés, és marketingtevékenység valósul meg.
  • Határon átnyúló „barátságok” alakulnak ki.
  • Szakmai támogatásnak, együttműködésnek, konzultációnak lehetősége nyílik meg.
  • Hagyományok továbbélését szolgáló fesztiválok, gasztronómiai fesztiválok közös szervezésére nyílik alkalom.
  • Közös értékesítési stratégiák kerülnek kidolgozásra a turisták számára a határmenti idegenforgalom fellendítése érdekében.
  • Új tematikus túraútvonal kerül kidolgozásra.
  • A projekt nemcsak az iskolai történelemoktatást és a tanulást támogatja, hanem megalapozza Almásfüzitő és Izsa kulturális örökségének -jövőbeni megőrzése szempontjából nélkülözhetetlen – megbecsülését és ismertségét.

A projekt partnerei megosztják tudásukat és tapasztalataikat egymással és a nagyközönséggel.

A sajtóanyag tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.

 

További információ: Bekéné Magyar Melinda

Email: muvelodesihaz@almasfuzito.hu
Tel.: +36 34/348-749

www.skhu.eu
Európai Regionális Fejlesztési Alap