Ne most menj a Hivatalba!

Ne most menj a Hivatalba!

Ügyintézési rend veszélyhelyzet idején a Polgármesteri Hivatalban A koronavírus járvány második hulláma ősszel elérte Európát és Magyarországot is.  Most a védekezés célja, hogy az egészségügyi védekezés mellett az ország működőképességét megtartsuk, és ne hagyjuk, hogy a vírus megbénítsa a mindennapokat. A védekezés több fronton zajlik, egyszerre kell gondoskodni a leginkább veszélyeztetett idősek biztonságáról, biztosítani kell a gazdaság és az iskolák zavartalan működését, mert Magyarországnak működnie kell. Ezért a védelmi szabályok betartásának most még nagyobb a jelentősége. Most a járvány második hullámának meredeken emelkedő szakasza zajlik egész Európában és Magyarországon is, a fertőzöttek és az elhunytak száma folyamatosan emelkedik. A kormány ezért november 4-től visszaállította a rendkívüli jogrendet, újra  kihirdette a […]

Tájékoztatás

Tájékoztatás

Tisztelt Lakosság! A kialakult járványügyi helyzetre tekintettel, Almásfüzitő Község Polgármestere úgy határozott, hogy a 2020. évi Közmeghallgatást nem hívja össze, az egészség megőrzése érdekében. Amennyiben a járványügyi helyzet a későbbiekben megengedi, ennek az eseménynek a megtartását, akkor új időpont kerül meghatározásra. Természetesen Almásfüzitő Község Önkormányzat Képviselő-testülete elkészítette az elmúlt évre vonatkozó, a közmeghallgatás alapját képező beszámolóját, melyet innen letöltve a lakosság megismerhet.

Bursa Hungarica 2020-2021

Bursa Hungarica 2020-2021

Almásfüzitő Község Önkormányzata a korábbi évekhez hasonlóan idén is – a 2020-2021-es tanév vonatkozásában – , csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez, a pályázat benyújtásához szükséges információk az alábbi linkeken érhetőek el. “A” típusú pályázati felhívás “B” típusú pályázati felhívás

Kiadó bérlakás

Kiadó bérlakás

HIRDETMÉNY Almásfüzitő Község Önkormányzat Képviselő-testülete MEGHIRDETI az Almásfüzitő, Szabadság u. 7. szám alatti   bérlakását szociális helyzet alapján. A lakások bérbevételére bérbevételi ajánlatot kell benyújtani az e célra rendszeresített formanyomtatványon. A nyomtatvány a Polgármesteri Hivatalban szerezhető be, illetve innen lehet letölteni. A bérbevételi ajánlatok benyújtásának helye, ideje: Almásfüzitői Polgármesteri Hivatal Hétfő: 08.00-12.00-ig, 13.00-16.00-ig Szerda: 13.00-15.00-ig Péntek: 08.00-12.00-ig A bérbevételi ajánlat benyújtásának határideje lejár: 2020. október 09-én 12.00 órakor. A lakás műszaki jellemzői: A lakás helyiségei: konyha, közlekedő, kamra, tüzelő tároló, fürdő, WC, 1 szoba Összes nettó alapterület: 56 m2, komfortos komfortfokozatú Fűtés módja: egyedi vegyes tüzelésű fűtés A lakbér összege: 600,- Ft/m2/hó azaz 33.600,- Ft/hó. A közüzemi díjakat a bérlő köteles […]