Ügyintézési rend veszélyhelyzet idején a Polgármesteri Hivatalban

Ügyintézési rend veszélyhelyzet idején a Polgármesteri Hivatalban

A koronavírus megváltoztatta az életünket. COVID-19, az új koronavírus által okozott betegség elleni védekezés, és a megelőzést célzó intézkedések átírták a megszokott életritmusunkat, időbeosztásunkat. Az iskolák bezárták kapuikat, a szülőknek otthon kell a tanulást segíteni és felügyelni, az egyetemisták hazaköltöztek, az intézmények, gyárak, szolgáltatások csökkentik a kapacitásukat, és a nyitvatartásukat. A hivataloknak is alkalmazkodni kell az új munkarendhez. Az Almásfüzitői Polgármesteri Hivatal szeretné ebben a megváltozott helyzetben is az ügyfeleket szolgálni. A lakosság, főként az idős korosztály egészségének védelmében a személyes ügyintézés lehetőségét ezért jelenleg nem tudjuk biztosítani! Kérjük Önöket, hogy türelemmel, megértéssel fogadják az ügyfélfogadási rend változását! Ez az intézkedés nem öncélú, nem csak a hivatali munkatársak egészségének megóvását […]

Bérlakás

Bérlakás

  Almásfüzitő Község Önkormányzat Képviselő-testülete MEGHIRDETI az Almásfüzitő, KKV. ltp 97. szám alatti  bérlakását A lakás bérbevételére bérbevételi ajánlatot kell benyújtani az e célra rendszeresített formanyomtatványon. A nyomtatvány innen letölthető. A bérleti jogviszonyra irányuló Bérleti szerződés-tervezet innen letölthető. A bérbevételi ajánlatok elektronikus úton nyújthatóak be a szoc.ig@almasfuzito.hu email címre, illetve postai úton a 2932 Almásfüzitő Petőfi tér 7. címre. A bérbevételi ajánlat benyújtásának határideje lejár: 2020. április 20-án 08.00 órakor. A lakás műszaki jellemzői: Szoba:                     30,40m2 Mosdó:                      3,02m2 WC:                          0,96m2 Konyha-előtér:        16,87m2 Összesen:               51,25 m2 Az ingatlan összkomfortos komfortfokozatú Fűtés módja: központi (táv) fűtés A lakbér összege: 1.000,- Ft/m2/hó azaz 51.000,- Ft/hó. Kaució: 3 havi bérleti díj A bérbe vehető ingatlanra […]

Tájékoztatás a tantermen kívüli, digitális munkarend első egy hét tapasztalatairól

Tájékoztatás a tantermen kívüli, digitális munkarend első egy hét tapasztalatairól

A koronavírus járvány terjedése miatt a Kormány a koronavírus miatti új munkarend bevezetéséről a köznevelési és szakképzési intézményekben című 1102/2020. (III. 14.) határozatában bevezetett tantermen kívüli, digitális munkarend megvalósítása kapcsán indokolt a szülők tájékoztatása az első egy hét tapasztalatairól. szuloi_tajekoztato_20200323

Koronavírus elleni védekezés

Kedves Almásfüzitőiek! Tájékoztatásukra szeretném közölni, hogy a járvány megjelenésekor, ahogy minden településen, nálunk is megalakult a védekezést koordináló csoport, a törzs. Ennek a vezetője, mint minden településen a polgármester (polgarmester@almasfuzito.hu, laszlobero@gmail.com 06 30 277-0943). Ő tartja a kapcsolatot folyamatosan a hét minden napján a Czunyinyé Dr. Bertalan Judit képviselő asszony által irányított településvezetői csoporttal, az illetékes hatóságokkal, hivatalokkal. Almásfüzitőn tevékenységét Folczné Kerek Etelka alpolgármester asszony (folczne.etelka@freemail.hu 06 20 280 – 0112) és Sárai Lajos Istvánné intézményvezető asszony (szocalap.fuzito@gmail.com 06 20 428 – 1238), a szociális alapellátás vezetője segíti. Munkánkat az elmúlt időszakban (természetesen a hétvégéket is beleértve) folyamatosan végezzük. Eddig a veszélynek leginkább kitett lakosok védelmére koncentráltunk. Azért lépünk most a már ismert […]

KORONAVÍRUS – TÁJÉKOZTATÓ

KORONAVÍRUS – TÁJÉKOZTATÓ

Tisztelt Almásfüzitői Lakosok! A koronavírus járvány terjedése miatt a Kormány élet és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humán járvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében a veszélyhelyzet során elrendelt intézkedésekről szóló 45/2020. (III.14.) Korm. rendelet 2. §-ában kapott felhatalmazás alapján az önkormányzat nevében az alábbi intézkedéseket rendelem el  Almásfüzitő községben: Az Almásfüzitői Sün Balázs Óvoda 2020. március 17. naptól teljes intézmény bezárást rendel el. Azok a szülők, akik a gyermekek napközbeni felügyeletét más módon megoldani nem tudják  hozhatják óvodába egészséges gyermeküket. A betegségből felgyógyuló gyermekeket csak orvosi igazolás alapján fogadunk. Az igények felmérését az óvodapedagógusok megkezdték. Kérjük a szülőket, hogy a gyerekeket csak az […]